IV. Béla királyt mindenki a második honalapítóként ismeri, a fiát, későbbi V. Istvánt viszont kevesen tudják. IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária első gyermeke. 1239 október 18.-án született. A jog szerint ő volt a trónörökös. IV. Béla már 1246-ban adott ki egy oklevelet, miszerint fiát Istvánt nemsokára Magyarország ifjabb királyává fogják koronázni. A hagyományoknak megfelelően már kiskorakor Szlavónia hercege lett. Itt viszont azt le kell szögezni, hogy a roissenbrunni csata után a horvát-dalmát-szlavón hercegséget IV. Béla ifjabb fiának a szintén Béla nevű fiúgyermeknek ajándékozta, így Istvánnak már csak az erdélyi illetve a kun hercegség maradt. A király azonban igényt tartott a horvát-dalmát-szlavón hercegi címre is. Ez viszont diplomáciával és rábeszéléssel nem alakulhatott meg ugyanis a király és a királyné kedvenc gyermeke Béla volt. Az ebből keletkezett nézeteltérés annyira elmérgesedett, hogy apa és fiú hamarosan fegyverkezni kezdett egymással szemben, sőt István mindjárt hozzáfogott apja híveinek megrablásához. A háború kezdete november elejére tehető, amely azonban december 5. előtt már véget is ért, mivel az ezen a napon kiállított poroszlói oklevél a belháború lezárását szolgáló, november végi pozsonyi egyezség megerősítése. A Poroszlón kibocsátott oklevél nevezi Istvánt első alkalommal ifjabb királyként. István és IV. Béla kiegyezett, egy időre, Istvánnak jutott az ország nagyobb keleti része míg Béla királynak maradt a nyugati féltek. Bár a béke nem hozott teljes megnyugvást a két fél között, István már meg volt elégedve országa területével.
További harcra nem került sor, IV. Béla megelégedett területeivel, azonban jobban járt mint a fia, bár az országrésze kisebb volt mint V. Istváné, a fia országában még mindig látszottak a tatárjárás nyomai, nagyon megfogyatkozott ott a magyarság abban az időben. Végül 1263. augusztus 3-án Béla a pápa követe előtt is megerősítette a fiával kötött békét és megesküdött, “hogy sem fiát Istvánt, sem feleségét, kedves menyét, sem embereit, sem birtokait nem háborgatja, sem hívei ellen sereget nem küld; azt sem engedi meg, hogy más támadja meg őket; várait, városait, birtokait el nem foglalja, hanem megelégszik, amig él, az országnak azzal a részével, azzal a jövedelmével, melyet magának fenntartott.
